Egy jó fényképnek általában vannak szakmai/technikai paraméterei, és a fotós kreativitásától és képzettségétől függő művészi/szubjektív aspektusai. (Persze az első benyomás még talán ezeknél is fontosabb).
Az első csoportba tartoznak olyan kritériumok, mint az élesség, a fényesség, a színhelyesség, a megfelelő objektív használata, hogy jól komponált-e az adott kép, illetve, hogy vannak-e a zavaró részletek, és a képet megfelelően vágták-e. Fontos a sötét és világos részek egyensúlya és az arányosság. (A felsorolásból látszik, hogy nagyon komplex tevékenységről van szó, és csak a legfontosabb jellemzőket emeltem ki. Ezeken kívül számos szakmai jellegű részlet ismerete fontos még, ezek taglalását nem tartom szükségesnek).
Mitől jó egy ingatlanfotó?
Mivel az ingatlanok fotózása ún. alkalmazott fotográfia, vannak a szakmának bevett szokásai/szabályai, amelyektől nem szokás eltérni. A korábban említett általános jellemzőkön kívül, a korrekt ingatlan fotók legfontosabb ismérve, – ami a profi fotót az amatőrtől megkülönbözteti -, hogy a fotók mentesek a perspektivikus torzítástól. Ez azt jelenti, hogy a valóságban látható függőleges vonalaknak/éleknek a fényképen is függőlegeseknek kell lenniük. (A vonalak ne tartsanak össze ill. szét). Ide tartoznak többek között a ház vagy a szoba falai és azok élei, a bútorok lapjai, vagy a székek és asztalok lábai. A vízszintes vonalaknak szintén korrektnek kell lenniük, nemcsak a horizont vonalának, de az épület szerkezeteinek és a bútorok vízszintes felületeinek is. Ezek hiányában az épületnek és azok belső tereinek torz és aránytalan ábrázolását kapjuk. Természetesen, a hirdetésre szánt sorozaton kívül, egyéb fotóknál – művészi kifejezésként – lehet ferde a horizont, vagy tarthatnak össze a felhőkarcolók „élei”, de ezek kivételek. Az ingatlanfotók esetében ez nem elfogadott. (A fényképészetben tovább él a festők korrekt perspektivikus ábrázolása. Még a korai, épületekről készült festményeken is függőleges és vízszintes éleket láthatunk. A mindennapi életünk során szintén ezt látjuk, a szemünk/agyunk által megszokott látvány az épületekről így természetes. Az ettől eltérő vonalakat ezért furcsának találjuk).
Az enteriőr fotóknál ezen szabály mellett egy másik probléma is felmerülhet. Ez a nagy kontrasztkülönbség, ami a szoba árnyékos részei és a nyílászárón beáramló fény közötti nagy különbség. A szemünk ezt kompenzálja, viszont a fényképezőgépek szenzorának ez sokszor problémát jelent. Gyakran látni hirdetésekben „kiégett” – teljesen fehér – ablakokat, ahol egyáltalán nem lehet kivenni, hogy mi van az ablakon túl. Ezek ellentétei, a túl sötét részletek sem szépek, ezek az ún. „bebukott” részletek, ahol szinte csak egy fekete folt látható. A megoldás az, hogy ugyanazzal a beállítással több képet szükséges készíteni, így különböző részletek jeleníthetők meg később, az utómunka során. Látszani fog az ablakon túli- és a belső „világ” is.
Fontos továbbá a megfelelő élesség, hogy minden részlet kivehető legyen, a vevő bele tudja képzelni saját magát az ábrázolt kétdimenziós (fényképen) térbe. Ez nagyobb terekben még fontosabb, hogy a szemünk előtt lévő tárgyak, és a legtávolabbi részletek is élesek legyenek. (Fotós szakkifejezéssel mondva, nagy legyen a „mélységélesség”). Ezért elengedhetetlen az állvány használata. Ingatlanfotókat nem lehet „kézből” fotózni, mert az általában az élesség rovására megy. (Egyrészt az élesség céljából használt szűk rekeszérték miatt, ami kézből bemozdulást okozna. Másrészt, az azonos beállítással készülő több felvétel készítésekor sem mozdulhat el a kamera, hiszen ugyanazt a beállítást kell visszaadni, és később szerkeszteni).
A fényképek művészi oldala, a fotós kreativitása/látásmódja és gyakorlottsága kevésbé megfogható dolog. Egy kis mozgástér -a szabályok és szokások ellenére – itt is marad. Csak rá kell néznünk egy képre, és nagyon rövid idő alatt eldönthető, hogy az adott kép milyen hatással van ránk. Jónak, közepesnek vagy esetleg rossznak ítéljük. Az igényes magazinokban és az építészettel vagy belsőépítészettel foglalkozó weboldalak képei is mindig törekednek a „szabályok” betartására, mégis néha egy-egy fotót különös „atmoszféra” jellemez. (Egy jól komponált beállítás, egyedi színvilág vagy világítás). Érdemes ezeket az oldalakat is meglátogatni, és megcsodálni szebbnél szebb fotóikat. (Architectural Digest, Architectural Record).
Lássunk egy példát a számítógépes utómunka fontosságára!
Az első kép egy korrigálatlan kép. A színek elcsúsztak (fehéregyensúly probléma), ezért a falak és bútorok fehér helyett sárga színben „pompáznak”. A falak konvergálnak/dőlnek, mert a kamera nem állt vízszintesen, és valószínűleg a szemben lévő fal síkjával sem volt párhuzamos. Zavaró részletek vannak a fotón (törmelék a padlón, kábel a TV mögött, logó konnektor egy „lyukkal”).
Korrigált kép. A színek (fehéregyensúly) helyesek, a falak párhuzamosak, a vízszintesek megfelelőek. A zavaró részletek eltűntek. A korrekció miatt egy kicsit változott a vágás, de a rendezettség kellemesebb a szemnek, az új látvány sem zavaró.