Az exteriőrök leggyakoribb problematikája fotós szempontból magas épület esetén, hogy annak felső része is „elférjen” a képen. Amennyiben nem tudunk elég messzire „hátrálni” az épülettől, nagyobb távolságra helyezni az állványt, a kamerát felfelé kell döntenünk. Ilyenkor a fényképezőgépben lévő érzékelő síkja és a homlokzat többé már nem párhuzamos egymással. Ebben az esetben találkozhatunk konvergáló vonalakkal, azaz ahelyett, hogy a függőleges falak párhuzamosak maradnának, az épület élei a képen nem kívánt módon összetartanak. (Ez a látvány eltér a valódi megjelenéstől, ezért nagyon zavaró, ha a precíz dokumentálás/hirdetés a cél). Szokták mondani, hogy a párhuzamosak a végtelenben találkoznak. Egy rosszul ábrázolt épület fotójával ez sokkal rövidebb idő alatt megtörténik. (A perspektivikus vonalak találkozási pontja az ún. „enyészet pont”, amely ilyen esetben vagy a képen belül, vagy a képen kívüli pontban fog elhelyezkedni). Ez a már többször említett perspektíva torzulás, amit az ingatlanfotók esetén el kell kerülnünk. Első ránézésre így ítélhetjük meg egy hirdetés fotóit. Amennyiben összetartó, „dőlő” falakkal, és ferde vízszintesekkel találkozunk, az nem igényes és nem profi munka. (Ez az enteriőrökre ugyanígy elmondható). Természetesen számos összetevője van még egy képnek, de ingatlan fotók esetében ez a legfontosabb ismérv.
Íme egy példa a torzult (baloldali kép), és a helyes ábrázolásra (jobboldali fotó). Az első képen a fotós felfelé döntötte a kamerát, hogy a toronyház teteje is benne legyen a képben. Ezért az épületek függőleges falai/élei összetartanak, konvergálnak a perspektivikus torzulás eredményeképpen.
A jobboldali kép esetén PC (Tilt-Shift) objektívet használt, a fényképezőgép érzékelőjének síkja párhuzamos maradhatott az épület homlokzatával. Azért, mert a kamera döntése helyett, a „tilt-shift” objektív első elemét a képérzékelő síkjával párhuzamosan magasabbra tudta állítani (shift funkció). Így a toronyház tetejét is bele tudta komponálni a képbe. Az eredmény: párhuzamos függőleges vonalak, a látvány pedig hasonló, mint amit a szemlélő is láthat. Az épületek vertikális síkjai a képkeret függőleges oldalaival párhuzamosak. (A kétdimenziós fotókon, amelyek konkrét egymással párhuzamos oldalakból állnak, ez még feltűnőbb. A valóságban általában nincsenek ilyen markáns vonalak amelyekhez viszonyítani tudunk. Persze vannak kivételek. (Póznák, táblák, fák, kerítések, más épületek falai).
Több dolgot tehet a fotós a perspektivikus torzulás elkerülése érdekében, ha nem szeretné megdönteni a kamerát. Az első megoldás, hogy messzebbi nézőpontból készít fotót, de ez csak akkor lehetséges, ha van hely hátrébb pozicionálni a kamerát. Egy belvárosi utcában mondjuk ez elég nehezen kivitelezhető. A második, hogy egy magasabb pontról fotózunk (emelvény, erkély, létra, emelő kosár, emeleti terasz). Ez is sokszor lehetetlen feladat, mert a szemben lévő ház teraszára kéredzkedni sem egyszerű.
Ha mégis ilyen helyzet alakul ki, és meg kell dönteni a kamerát, akkor utólag szoftveres úton a vonalakat „ki lehet húzni”, vissza lehet állítani a valósághoz közeli látványt. (Adobe Photoshop, Lightroom, DxO ViewPoint és egyéb szoftverek). Azonban ebben az esetben az arányok némiképp megváltozhatnak. Továbbá a szoftver minden egyes módosításnál újra számolja a képpontokat, így az élességből és felbontásból is veszítünk az eredeti képhez képest.
A legprofesszionálisabb megoldás, ha a fényképésznek rendelkezésére áll egy speciális objektív, amelynek a magasságát lehet változtatni a fényképezőgéphez képest. Ezek az úgynevezett PC (Perspective Control) objektívek. Ilyenkor ez feljebb állítható anélkül, hogy meg kellene dönteni a kamerát. A lencse első része párhuzamosan mozog az érzékelő síkjával, hogy fent ill. lent több részlet kerülhessen a képre. (Úgy lehet elképzelni, mintha egy hengert – jelen esetben az objektív „csövét” -ketté fűrészelnénk. Így az első rész szabadon mozgatható, míg a hátsó rész mozdulatlanul áll a kamera vázán). Ezen objektívek (másnéven TILT-SHIFT objektívek) használatával így az eredetivel megegyező látványt kapunk, a geometriát illetően utómunkára nincs szükség. Éles és arányos ingatlanfotót kapunk.
Ez a speciális objektív a lakások belsőinek fotózásakor is nagyon sokat segít. Ha meg kell emelnünk a kamera magasságát, hogy megmutassunk egy felület, bútort vagy különleges elemet, akkor a PC objektívet lefelé (de párhuzamosan az érzékelő síkjával) állítva kevesebbet látunk a plafonból, a szobára koncentrálhatunk. Továbbá lehetőséget biztosít több vízszintes vagy függőleges kép készítésére ugyanabból a kamarepozícióból. Ilyen szoftveresen összeilleszthetjük a három eltérő képet, így szélesebb vagy magasabb képet kapunk. Panorámafotók is készíthetők ezzel az eljárással.
Az itt látható objektív a Nikon PC-E Tilt-Shift változata. Jól látható hogy a bajonett és az objektív egymástól elcsúsztatható.
Szeretnék mutatni még egy példát, ami ingatlanfotózás alkalmával – kihasználva a tilt-shift objektívek előnyeit – nagyon hasznos lehet. Az imént említett panorámafotó, három kép utólagos összefűzésével jön létre, ami szélesebb perspektívát kínál. Az eredeti kép szélességénél „hosszabb” fényképet kapunk. Ideális nagyobb tereknél is használni, az összefűzött („merged”) képkockákkal jobban bemutathatók a nappalik, a teraszok, a parkolók és sok minden, ami egy „szimpla” képbe, ugyanabból a nézőpontból nem férne bele. (Amennyiben elforgatnánk az állványon a fényképezőgépet, hogy a „rendes” beállítás mellet készítsünk képeket balról illetve jobbról, akkor újra torz képet kapnánk. Az összefűzött anyag íves horizonttal, és a valóságtól eltérő vonalakkal rontaná el a panoráma látványt. (Kicsit hasonlóan a „halszem optikák” látványvilágához). Én is használok egy 24mm-es Nikon tilt-shift objektívet elsősorban magas épületek esetén, és három képből készített panoráma képekhez.
