Az első fénykép

Az első „fénykép”, – amely nem mellesleg egy épületfotó -, 1826-ban vagy 1827-ben készült, „Kilátás a Le Gras-i ablakból” címmel, egy francia feltaláló, Joseph Nicephore Niepce 10 éves kutatásának eredményeként jöhetett létre. Igen hosszasan kellett várni magára a fotóra is, mert a híres kép nyolcórás expozíciós idővel készült. Niepce szobájának ablakából tárul elénk a megörökített látvány, a hosszú expozíciós idő miatt a Nap a kép mindkét szélén is feltűnik. Bár igen nehéz kivenni a részleteket, vitathatatlanul ez a legfontosabb fénykép, amely valaha készült. Egy teljesen új műfaj születését hozta el, megszületett a „fénnyel írás”, a fotográfia. Valódi forradalmat jelentett a művészeti világban, de a hét köznapi életre is nagy hatást gyakorolt. Niepce kezdetben más eljárásokkal próbálkozott, csak később jutott el a sikeres megvalósításig. (1816-ban litográfiával kezdett kísérletezni. Fény segítségével próbált átvinni képeket litográfiai lemezekre, majd más fényérzékeny anyagokkal és a fényképezőgép megalkotásával, annak szerkezetével foglalkozott).

A kép létrejötte mögött meghúzódó eljárásnak voltak előzményei, bár erről Niepce – saját bevallása szerint – nem tudott. 1717 és 1727 között Johann Heinrich Schulze német tudós kréta, salétromsav és ezüst keverékével kísérletezve felfedezte, hogy a keverék sötétedik, ha fénynek van kitéve. Valószínűleg ő készített először „fényképet” úgy, hogy sablonokat helyezett a folyadékot tartalmazó palackokra. Ezt az eljárást felhasználva Thomas Wedgwood 1800 körül ezüst-nitráttal bevont papírral kísérletezett. Erre a speciális papírra üveget helyezett, és festmények reprodukcióját próbálta elkészíteni ezzel a technikával. A papír fokozatosan elsötétült, kivéve ott, ahol a festmény vonalai védve voltak a fénytől. Azonban ezt nem tudta tökéletesíteni, végül a nem exponált területek, és maga a kép is teljesen elsötétültek.

Wedgwoodhoz hasonlóan Niepce is ezüstsót, ezúttal ezüst-kloridot használt. Viszont megdöbbenve tapasztalta, hogy a kép tónusai megfordultak ezzel a folyamattal. Megszületett az első negatív kép. A pozitív kép létrehozására tett kísérletei sajnos sohasem hoztak eredményt. Niepce-t fokozatosan elbátortalanította a tónusok „megfordulása”, és az, hogy képtelen volt javítani a képminőségen. Továbbra is olyan anyagot keresett, amely közvetlenül pozitív képet produkál. 1822 körül kísérletezett bitumennel is, az aszfalt egy fajtájával. Két évtizeddel később William Henry Fox Talbot fedezte fel a negatív-pozitív folyamatot. Ő is épületfotókat készített elsősorban, mert a hosszú expozíciós idő miatt mozgó tárgyak, vagy akár az emberek ábrázolása is meglehetősen nehézkes, sokszor megoldhatatlan feladat volt.

Niepce 1829-ben szerződést írt alá Lois Daguerre-rel, hogy együttműködjön vele a „heliográfiai” folyamat tökéletesítésében. Képe, amely sikerének egyetlen kézzelfogható bizonyítéka volt Angliában maradt, és 1898-ban nyoma veszett. (Míg Helmut Gernsheim történész 1952-ben újra fel nem fedezte egy padláson). 1833-ban Niepce elhunyt, és úttörő munkáját a fényképezésben nagymértékben beárnyékolta a későbbi Daguerre nevével fémjelzett „dagerrotípia”. Az eljárást 1839-ben szabadalmaztatták, ekkor lettek a részletek publikusak. Niepce ugyan heliográfnak nevezte el a folyamatot, de Daguerre később saját magáról nevezte el. Daguerre tökéletesítette az eljárást, és az itt látható utcakép elkészítéséhez „már csak” 4-5 percre volt szükség. (Érdekesség, hogy az első fényképen ábrázolt ember ezen a képen jelenik meg. A jobb alsó sarokban valaki a cipőjét fényesítteti). A feltehetően nyüzsgő utca mozgó alakjai (lovaskocsik, emberek, állatok) a hosszú expozíció miatt nem jelenhettek meg a képen. Érdekes, hogy az így készült képeket nem lehetett sokszorosítani, csak úgy, ha az eredeti képről egy újabb fényképet készítettek. (Mai analógia talán a Polaroid kép/film).